A zoom objektíves példánál maradva ebben az állapotban mindent észreveszünk ami körülöttünk van.
Egy átlagember látószöge kb. 60 fokos, míg a mienk 180 fok. Tehát pörög az agyunk ezerrel, a legkisebb neszt is észrevesszük és rá zoomolunk. Ekkor nem vesszük észre, ami mellettünk történik.
Például dolgozunk az irodában és kapunk egy emailt. Ha felkelti a figyelmünket, 150%-osan túlreagáljuk a tartalmát és elfelejtjük folytatni a korábban megkezdett feladatot. De nem azért, mert trehányak vagyunk. Hanem azért, mert a folyton pörgő agyunk elé beúszott egy érdekesebb dolog ami hatalmas érdeklődést váltott ki belőlünk.
Tudjátok, mi erre a legjobb példa? Mint amikor egy ipari flexre (sarokcsiszolóra) egy nehéz és nagy vágó korongot teszel, majd kipörgeted a legnagyobb fordulatszámra. Ha csak tartod a kezedben a gépet, akkor nem történik semmi.
De ha bemozdul a kezed, éppen csak egy kicsikét, akkor a centrifugális erő hatalmasat ránt a kezeden. Úgy érzed, mint ha minden mozdulatod és minden érzésed 1000-szer felerősítve vissza potyogna az agyadba és lökne, húzna abba az irányba, amerre forog a korong.
-És tudod, mi ennek az ellenkezője? A giroszkóp, ami stabilizálja a gépeket. Bizony!!! A giroszkóp is így működik. A neurotipikusok a giroszkóp jó oldalára születtek, mi pedig másikra...
Persze mikor megununk valamit, a zoom objektív megint kitágul és megint mindent IS észreveszünk magunk körül. A nagy látószög addig tart, amíg valami megint nem vonja magára a figyelmünket.
Újra,
Meg újra,
És megint újra...
Újra,
Meg újra,
És megint újra...
Újra,
Meg újra,
És megint újra...
